Ugrás a tartalomra

„Kormányozzuk együtt Miskolcot!” – konzultációt indít a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje

Létrehozva
A Fidesz-KDNP képviselőjelöltjeinek gyűrűjében, a legnagyobb közösségi oldalon élőben közvetítve jelentette be pénteken Alakszai Zoltán polgármesterjelölt, hogy konzultációt indít a miskolciakkal. Győzelme esetén minden évben kikéri majd a város lakosságának véleményét, ígérte.

A település és a fiatalok jövőjéről, a szépkorúak támogatásáról, a közbiztonság javításáról, de városüzemeltetési feladatokról is kérdezik a miskolciakat a tervek szerint a lakossághoz jövő hét első felében megérkező kérdőíveken – ismertette a KDNP Erzsébet téri irodájában megtartott sajtótájékoztatón Alakszai Zoltán. – Arra kérek mindenkit, beszélgessünk arról, hogyan tudunk gondoskodni egymásról és Miskolcról, ami az otthonunk; beszélgessünk arról, hogyan lehet Miskolc a családok városa. Mert hiszem, hogy a város jövője azokban a családokban van, akik itt terveznek, és itt érzik jól magukat – hangsúlyozta a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, aki az elmúlt hetekben már több, a város életét, jövőjét meghatározó konkrét programtémát ismertetett.

Kép

Hozzátette: a konzultációban felvetett kérdésekre adott válaszokat kiértékelik, majd azok alapján Alakszai Zoltán bővíteni fogja polgármesterjelölti programját. – Szeretném hangsúlyozni továbbá, hogy ez a mostani megszólítás nem egy gesztus, hiszen a válaszok segítségével együtt alakíthatjuk majd városunk jövőjét. Számomra a polgármesterség nem azt jelenti, hogy egyedül, hanem hogy közösen, az itt élők érdekeit, igényeit, elképzeléseit meghallgatva, az ő segítségükkel, együtt tudjuk majd irányítani a várost. Nemcsak egy választás erejéig kívánom megszólítani őket, hanem megválasztásom esetén évente megtenném ezt, hogy érvényesüljön a közjóért véghezvitt közös akarat – hangsúlyozta a kormánypárti polgármesterjelölt.

Kép

Annak a véleményének is hangot adott képviselőjelölt társai körében, hogy „hazánk és Miskolc jövőjét csak együtt tudjuk meghatározni”, ezért is kíváncsiak a miskolciak véleményére.

Kép

A 12 kérdést tartalmazó kérdőíveket tehát jövő hét elején minden háztartásba eljuttatják. Megtudtuk, hogy online is ki lehet majd tölteni egy hamarosan elkészülő weboldalon.

Kép

– Meggyőződésem, hogy egy felelős városvezetőnek ki kell kérnie a településen élők véleményét is. Hiszen egy város, így Miskolc életében is sok olyan kérdés merül fel, amit egy polgármester, vagy egy képviselőtestület nem dönthet el egyedül. Nem politikusok vitái, hanem a lakossággal való párbeszéd visz előre egy települést. Nem mindenki politizál, de mindenki tud tenni valamit Miskolcért – emelte ki Alakszai Zoltán.

Ez is érdekelhet

Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján vannak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépek. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.