Ugrás a tartalomra

Pakusza: Gyurcsány diktál Veres Pálnak és csapatának

Létrehozva
Gyurcsány Ferenc a megmondó ember a balliberális miskolci ellenzéknél. Ez abból is látszik, hogy a DK elnökségi tagja, Debreczeni József szerepel első helyen Veres Pál listáján. A Gyurcsány párt vezető szerepre tör Miskolcon is – jelentette ki Pakusza Zoltán. A Mi Hazánk Mozgalom polgármesterjelöltje szerint ha Veres Pál valóban tenni szeretne a városért, rajta kellene legyen a kompenzációs listán, mert polgármesternek egyáltalán nem biztos, hogy megválasztják.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Stratégiai kérdés lesz az elvándorlás és a lyukósodási folyamat megállítása a következő ciklusban – erről is beszélt a Mi Hazánk Mozgalom polgármesterjelöltje.

– Azt látjuk, hogy egyre több városrészben megjelenik egyfajta mélyigénytelen életmód. Ha ez így folytatódik, akkor a város tíz éven belül élhetetlenné válik – fogalmazott Pakusza Zoltán. – Kell foglalkoznunk a közbiztonsággal, ezentúl pedig azzal, hogy mi lesz az emberek ingatlanjaival. Ha ezt nem tesszük, egyik reggel majd arra ébrednek, hogy az ingatlanjuk a felét vagy az egyharmadát éri, mert egyre több olyan lakó költözik környezetükbe, aki képtelen betartani a közösségi együttélés szabályait. Polgármesteri programom egyik fő pontjának azt tartom, hogy megakadályozzam ezt – nyilatkozta a politikus.

Ehhez megfelelő megoldási javaslatokra van szükség. – Meg kell változtatni, minimum feltételekhez kell kötni a lakcímkártyák kiadásának rendszerét: – Legyen szabványos szennyvízelvezetés, kémény és áramvételezés, valamint szemétszállítási szerződés és lakónként megfelelő négyzetméter.

Kép

Ezzel jelentősen lehet csökkenteni újabb telepek kialakulásának a lehetőségét. Ahol már kiadták a lakcímkártyákat, ott a lakókat kötelezni kell, hogy egy éven belül teremtsék meg ezeket a minimum feltételeket – magyarázta a politikus, Pakusza Zoltán hozzátette, radikális szemléletváltásra van szükség a gyermekvédelem területén is, ahol elsősorban a szülő felelősségét kell vizsgálni.

Ez is érdekelhet

Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján vannak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépek. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.