Ugrás a tartalomra

Egykori és jelenlegi kis betegek találkoztak a Ronald Házban

Létrehozva
A tizenöt éve működő Miskolci Ronald Ház idén is megtartotta éves lakótalálkozóját. A helyet fenntartó Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány 1994 óta tizenegyezer családnak segített azzal, hogy térítésmentes szállást biztosított a kórházak közelében a beteg kisgyerekek elhúzódó kezeléseinek idejére.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Beregi László

Arcfestéssel, csillámtetoválással, grillezéssel, tombolával és természetesen rengeteg játékkal várták egykori és jelenlegi lakóikat a ház dolgozói. Konyári Andrea, az alapítvány operatív igazgatója elmondta, két házat üzemeltetnek: egyet Budapesten, egyet pedig Miskolcon. - A hosszú betegségben szenvedőknek egy otthont próbálunk teremteni. A szülők itt közelebb vannak gyermekeikhez, és ezzel is segítik mihamarabbi gyógyulásukat. Ez a tizenharmadik lakótalálkozó. Célunk, hogy közösséget építsünk, mert fontos, hogy tudjunk egymásnak segíteni.

Zsarnai Enikő, az egyik lakó szerint nagyon szép helyen van, belül is családias a környezet, és mindenki segít a másiknak.

Ez is érdekelhet

Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján vannak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépek. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.