Ugrás a tartalomra

Kutyás és lovas szolgálat, egyedülálló városvédelmi rendszer – bemutatkozott a MiÖR

Létrehozva
Bemutatkozott a Miskolci Önkormányzati Rendészet. Szombaton városunkba érkezett a Közterület-felügyeleti Dolgozók Szakmai Tanácsa, hogy közelebbről is megismerkedjenek a MiÖR egyedülálló városvédelmi feladataival.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

A Közterület-felügyeleti Dolgozók Országos Szakmai Tanácsa lehetőséget kapott az MKKSZ segítségével, hogy 16 fővel ellátogasson Miskolcra, egy szakmai fórumra, ahol közelebbről megismerkedhetnek a MiÖR munkájával.

Kép

A Miskolci Önkormányzati Rendészet országos szinten az élmezőnybe tartozik – jelentette ki Szilágyi Szabolcs, a Rendészeti Bizottság elnöke, aki a Miskolc Televíziónak kijelentette: Miskolc város vezetése szeretné még tovább fejleszteni a Miskolci Önkormányzati Rendészetet.

Kép

A miskolci rendészek munkája azonban nagyon sokrétű, így csak néhány szeletét tudták megmutatni a látogatóknak. – Az Operatív Műveleti Központ térfelügyeleti rendszerének működését, a mezőőri lovas, valamint a kutyás közterület-felügyelői feladatokat, és a körzeti rendész szolgálatot mutattuk be – tudtuk meg Kovács László Csabától, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatójától.

Ez is érdekelhet

Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.