Ugrás a tartalomra

Ötmillió forintból újult meg a Fazekas sportpályája

Létrehozva
Mintegy ötmillió forintból aszfaltozták le a Fazekas Utcai Általános Iskola egyik sportpályáját. A területet korábban salak borította, de már évek óta nem lehetett rajta testnevelés órát tartani, most viszont a gyerekek újra birtokba vehették, és egy focimeccsel avatták fel az új pályát.
Preview Image
Mocsári László képgalériája!

A felújítás szülői kezdeményezésre valósulhatott meg, amit a Miskolci Tankerületi Központ is támogatott. Egy hét alatt elkészültek a pálya felújításával. 

Cseke Gábor, a Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója kifejtette, rendkívül nagy segítséget jelent ezt a felújítás az iskolai mindennapjait tekintve. 

Kép

– A sportpálya felújítása meghaladta az ötmillió forintot, amiből bő egymillió forinttal tudta a tankerület támogatni a beruházást. A többi négymilliót pedig az iskola szülői alapítványa adta – tudtuk meg László István tankerületi igazgatótól.

Kép

Hozzátette továbbá, hogy ez a sportpálya-felújítás csupán egy része a tankerület által ősz végén indított fejlesztéseknek. Több iskolában jelenleg is felújítások zajlanak: elsősorban a nyílászárókat cserélik ki ezekben az intézményekben, és a tetőszigeteléseket teszik rendbe.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.