Ugrás a tartalomra

Idén is díjnyertes a Miskolc.hu

Létrehozva
Mint ismert, 2018-ban az „Év honlapja” versenyben a város hivatalos weboldala az első díjat hozta el, ám idén sem tért haza üres kézzel Miskolc a megmérettetésről.

Idén az  Önkormányzati kategória díját nyerte el a Miskolc.hu az „Év honlapja” versenyen, így idén is a legjobb városi honlap Magyarországon a Miskolc.hu, Miskolc város honlapja.

A bírói értékelés szerint „ Az egyetlen olyan oldal volt a kategóriájában, amely mind design, mind UX, mind tartalmi, mind az újszerű megoldásai miatt díjra érdemes. Ötletes, szépen és tartalmasan felépített oldal. Önkormányzati kategóriában Az Év Honlapja Miskolc város oldala!”

Kép
miskolc.hu-t fejlesztő cég, az MGL Creative Kft. ügyvezetője, Jeney Ákos a díjjal

Így 2018 után 2019-ben is elismerték „Az Év honlapja” bírálói az MGL Creative Kft. által készített, és nevezett honlapot.

A díjazottak listája részletesen ITT tekinthető meg!

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.