Ugrás a tartalomra

A gyermekegészségügyről beszéltek az egyetemen

Létrehozva
A Miskolci Egészségfejlesztési Intézet és a Gyermek-Alapellátásban Praktizáló Orvosok Szövetsége együttes ülést tartott a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának egyik termében.
Kép
Fotó: Végh Csaba

A város jövője szempontjából a gyermekellátás az egyik legfontosabb egészségügyi ellátás – mondta az alpolgármester, majd hozzátette, a városnak célja, hogy olyan fejlesztéseket végezzen el, amik ahhoz szükségesek, hogy a szakemberek a legoptimálisabb körülmények között dolgozhassanak. – Óriási szerepük van a védőnőknek és a gyermekgyógyászoknak. Sajnos a humánerőforrás tekintetében itt is vannak hiányosságok, ezért várunk minden gyermekorvost és védőnőt. Napirenden vannak a városnak pályázati lehetőségei az egészségügyi ellátás területén. Az orvosi rendelők felújításának folytatásáról kell most döntenünk – nyilatkozta Varga Andrea.

Kép

Az ülésen tartottak előadást egyebek mellett gyermekkori pszichés evészavarok, valamint Papp Csaba, a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója bemutatta az intézetet a kezdetektől napjainkig.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.