Ugrás a tartalomra

Adományfa – összefogás, szeretet és más vélemények

Létrehozva
Adományfát állított fel Miskolc önkormányzata, ami amellett, hogy újszerű karácsonyi szimbólum, vízkereszt után - tűzifaként - rászoruló családokhoz kerül majd. A kezdeményezés a legnagyobb közösségi oldalon azonban kapott hideget, meleget egyaránt. Volt, aki az ünnep megcsúfolását látta benne, míg mások a rászorulókat féltették, megint mások az összefogás újszerű jelképének tartották. Mi is megkérdeztünk néhány arra járót, mit szól az új fához…
Kép
Fotó: Végh Csaba

Gáldi Sára klasszikus magánének szakon tanul. – Rohanok, éppen órára kell mennem – mondja, aztán mégis van néhány mondata. - Örülök neki, hogy ezt megkapják a rászorulók. Jól néz ki maga a fa is, ez így tetszetős. Szerintem jó dolog ez a kezdeményezés is. Ráadásul nem nagyon láttam még ehhez hasonlót.

Kép

Vantal Zsanett és Gáspár Zsolt a fénykép elkészítése után nem sokkal házasodott össze a Városházán. Így feleségként ma már hivatalosan is Gáspárné Vantal Zsanett a neve. Szerinte ez jó dolog, de azért még karácsony előtt is megfagyhatnak az emberek, így véleménye szerint célszerűbb lett volna az ünnepek előtt kiosztani. Ő egyébként fenyőfapárti.

Kép

- Aranyos és impozáns – mondja Bojkó Gábor.  - Még nem találkoztam ilyen faszerkezettel a korábbi időkben, a korábbi években. Tudom, hogy majd rászorulók kapják meg, olvastam erről. Ezt nagyon jó ötletnek tartom és lelkesen támogatom.

Kép

Jövőre "örökbe is fogadható" az Adományfa

Mostantól, ahogy arról már beszámoltunk, teljes pompájában áll Miskolc különleges karácsonyfája, az adományfa. Amellett, hogy segítség lesz a nehéz sorsú családoknak, az adományozás fontosságára is felhívja a figyelmet. Miskolci cégek, helyi vállalkozók jelentkezését is várják majd, akik jövőre továbbvinnék a kezdeményezést. 

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.