Ugrás a tartalomra

Még nem tudni, mitől szakadt be az út a Dózsa Györgyön

Létrehozva
A MIVÍZ szakemberei vizsgálják a területet, így későbbre ígértek tájékoztatást.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Mint arról hétfőn este beszámoltunk, közel egy méteres átmérőjű körben szakadt be az aszfalt Miskolcon, nem messze a tűzoltóság épületétől. A szakemberek körbekerítették az úttestnek ezt a szakaszát. 

Kép

A nagy lyuk az aszfaltban a Dózsa György út és a Vologda kereszteződésében keletkezett, egyelőre nem tudni, mi okozta a jelenséget. 

 

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.