Ugrás a tartalomra

Ők a legjobb miskolci diáksportolók!

Létrehozva
A diáksportolóké volt a főszerep a Művészetek Házában kedden, ahol ezúttal is megtartották a Miskolc Városi Diáksport Szövetség ünnepélyes díjátadóját. Az eseményen a 2018 – 19-es tanév diákolimpiai bajnokai mellett, az alap- és középfokú oktatási intézmények pontversenyének eredményét is kihirdették.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

A hagyományoknak megfelelően, ünnepélyes keretek között rendezték meg ebben az évben is a Miskolci Diáksport Szövetség hagyományos, év végi díjátadóját. Kiemelten fontos az érintett korosztály, vagyis Miskolc következő generációja esetében a mozgás, a sport szerepe, éppen ezért legyünk büszkék az elért sikerekre – kezdte köszöntőjét Miskolc város polgármestere. 

„Meg kell teremteni az egyensúlyt, a munka, a tanulás, a magánélet és a sport, az edzés között. Ez rendkívül nagy önfegyelmet, nagy odafigyelést, sok esetben lemondást jelent" – emelte ki beszédében Veres Pál. Majd megköszönte mindazt a teljesítményt, amit egyrészt az edzők, másrészt pedig, az elvégzett munka alapján, a diáksportolók végrehajtottak és elvégeztek, aminek eredményeként, ezeket a fantasztikus sikereket elérhették.

Kép

Az eseményt szervező Városi Diáksport Szövetség vezetője, Lódi Gábor összefoglalójában arról szólt, nagyon szép számú és értékes siker jellemezte az elmúlt időszakot. Mint mondta, az is kiemelt jelentőséggel bír, hogy a diákok élete részévé váljon a testmozgás, ne csak egy tanóra legyen a testnevelés.

Az alapfokú iskolák között a legjobb eredményt a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium érte el, a középfokú tanintézmények között pedig Diósgyőri Gimnázium lett a legeredményesebb. Természetesen az egyéni és csapatteljesítmények legjobbjait is díjazták. A sok sikeres atléta között ott volt Bacsa Fanni is, aki 10 méter gáton országos bajnok lett, és pályafutása egyik legnehezebb évét zárta, hiszen más gátmagassággal versenyez ezentúl.

Kép

„Nekem az volt a célom ebben az évben, hogy kijussak az Európa Bajnokságra, ott viszont nem volt célom, hogy dobogó, vagy esetleg döntő, csak az, hogy egy jó időeredményt elérjek, és úgy gondolom, ez sikerült is" – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Bacsa Fanni.

Elhangzott az ünnepségen még, hogy vannak olyan atléták, akik már 4 illetve 6 éve szállítják a bajnoki címeket és idén, kosárlabdában, a bajnoki címet egy miskolci iskola szerezte meg. 

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.