Ugrás a tartalomra

Segítség a családoknak – ajándék a családsegítőknek

Létrehozva
Ruhák, édesség és szaloncukor is érkezett a családsegítő központba. Az adományt önkormányzati képviselők ajánlották fel az intézménynek, a MESZEGYI szakemberei családok, illetve idősek között osztják majd szét az adományt.
Kép
Fotó: Végh Csaba

A dobozokban vannak meleg csizmák, cipők, valamint női, férfi és gyermekruházat. Ezen kívül 72 kilónyi szaloncukor 120 csomagban és édesség is érkezett a családsegítőbe.

 Önkormányzati képviselők fogtak össze azokért, akiknek karácsony előtt jól jön minden segítség. Hegedűs Andrea (Velünk a Város) önkormányzati képviselő úgy fogalmazott: a karácsonyvárás adott alkalmat arra, hogy Mokrai Mihály és Bartha György képviselőtársával együtt adományokat gyűjtsenek rászoruló családok, idősek számára. Olyanok számára, akik esetleg nem tehetik meg, hogy ehhez hasonló ajándékokat átadjanak szeretteiknek.

Kép

 – Oda kell a támogatás, ahol erre a legnagyobb szükség van – ezen gondolat mentén érkezett a segítség a képviselőktől. Mokrai Mihály szerint „amikor az ember bőségben van, akkor, nincs rá szüksége. Én azt gondolom, hogy aki akkor ad, amikor szükség van rá, az olyan, mintha kétszer adna”.

 A felajánlásból nemcsak a bentlakók részesülnek, hanem azok a családok is, akik rendszeres látogatói a központnak. Lasztócziné Szomoru Mónika, a MESZEGYI általános igazgatóhelyettese elmondta, az idősotthonokban mindig jól tudják hasznosítani a ruhaneműket, de a hozzájuk bejáró családok, rászorulók szintén nagy örömmel fogadják az adományokat.

 Az adományokat a következendő napokban osztja szét a Miskolci Családsegítő központ.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.