Ugrás a tartalomra

„Védd magad, hogy védett légy!” – előadás diákoknak

Létrehozva
Az internet visszásságairól, az online lét és a közösségi oldalak kockázatairól hallhattak előadást miskolci középiskolások „Védd magad, hogy védett légy!” címmel.


Kép
Fotó: Juhász Ákos

A program egyben félévzáró eseménye is volt az önkormányzat által szervezett ifjúságfejlesztő programsorozatnak is.  Az előadásban a közösségi oldalak túlzott használatának veszélyeiről is hallhattak a fiatalok.

Kép

- Ha a társadalomban való részvételünknek ez egy meghatározó eleme lesz, hogy a közösségi hálón mit posztolunk, mit nem posztolunk, mit lájkolunk. Ha és amennyiben már minden napunk részévé válik, egyéb más elfoglaltságok mellett az nem feltétlenül egészséges – nyilatkozta az előadó, Egerszegi Gábor, a Mezőkövesdi Járási Ügyészség vezetőügyésze.

Kép

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.