Ugrás a tartalomra

Jótékonysági piaci napot tartottak a Búza téren

Létrehozva
A programot hagyományteremtő céllal rendezték meg szombaton.

A szervező Piac Zrt. célja az volt, hogy az eseményen helyet kapjon minél több miskolci jótékonysági szervezet és civil szerveződés. Élő, pezsgő, sokoldalú piacot szeretnének, egy kicsit kikacsintva a fővárosi jó példákra.

Preview Image
Végh Csaba képgalériája!

Elhangzott részükről, hogy a társadalmi szerepvállalás jegyében szervezték meg a programot, ahol teret adtak a jótékonysági szervezeteknek, de anyagilag is támogatták a résztvevőket. Hangsúlyozták annak jelentőségét, hogy vásárlásainkkal magunk is támogathattuk az arra rászorulókat. A jótékonysági piacból hagyományt szeretnének teremteni.

Kép

Holló Viktória, a Miskolci I. Lady Lions Klub ez évi elnöke elmondta, jó dolognak tartják, hogy mint jótékonysági szervezetek, itt is bemutatkozhatnak a miskolciaknak. – Mi a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatjuk. A klubtagjaink által készített dísztárgyakkal, mozgássérült néni által készített ajándéktárgyakkal érkeztünk. A befolyt összeget az egyesület programjainak finanszírozására szeretnénk felajánlani – tudatta.

Kép

Az eseményen részt vett a város alpolgármestere is. Varga Andrea kiemelte, Miskolc civilszervezetei „rendkívül sokat tesznek annak érdekében, hogy az adományozás ne csak karácsony környékén, hanem az év minden napján jelentőséggel bírjon”. – Nagy örömmel vettük ezt a kezdeményezést, hiszen a piac fontos találkozási helyszín, az életünk szerves részét képezi – fogalmazott az alpolgármester.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.