Ugrás a tartalomra

„Öltöztessük ünneplőbe a szívünket” – Meggyújtották a harmadik adventi gyertyát

Létrehozva
Meggyújtották az öröm gyertyáját is a város adventi koszorúján. A harmadik gyertyaláng hirdeti a Szent István téren: a várakozás időszakának végéhez közeledünk.
Preview Image
Képgaléria: Végh Csaba

A várakozás időszakában négy héten át meggyújtunk egy-egy gyertyát a város adventi koszorúján, a Szent István téren. A négy gyertya a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt jelképezi.

„Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz – mondta a róka. Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet. És szükség van bizony a szertartásokra is.” – idézte ünnepi beszéde elején Antoine de Saint-Exupéry szavait A kis hercegből, az alpolgármester.

Kép

Ahhoz, hogy díszbe öltöztessük a szívünket, szükség van a várakozás örömére, és a szertartásainkra. Nekünk, a 21. század embereinek talán még inkább, mint elődeinknek – fogalmazott Varga Andrea Klára. Mint mondta, az adventi időszak egyben öröm és féltő aggodalom, boldogság és a felelősség felerősödése is. – Jézus születése a szeretet, a megértés, a türelem és az odafigyelés szükségességét, és képességét is felerősíti bennünk.

Felelősek vagyunk egymásért, a körülöttünk lévő gyermekekért – folytatta, kiemelve: ezért is fontos, hogy ilyenkor még nagyobb figyelemmel forduljunk nehéz sorsú embertársaink felé. Az alpolgármester továbbá köszönetét fejezte ki azoknak a civileknek és szervezeteknek, akik egész évben segítséget nyújtanak a rászoruló családoknak.

Kép

„A hétköznapok zaja sokszor elnyomja a várakozás belső örömét, mert annak megéléséhez csendre befelé fordulásra és elmélyülésre van szükség. A elkövetkező héten biztosítsunk elegendő időt arra, hogy ünneplőbe öltöztessük a szívünket, és megélhessük a várakozás és az ünnep örömét.” – emelte ki az alpolgármester.

Idén új hagyomány kelt életre az adventi vasárnapok során: Miskolchoz kötődő civil és szociális szervezetek vesznek részt a gyertyagyújtásban. Ezúttal a Magyar Cserkészszövetség volt a közreműködő.

Kép

A cserkészszövetség tagja elhozták Bécsből a Betlehemi lángot. Jerney Péter cserkészkerületi elnök ismertette a láng idei mottóját, amely nemrég érkezett Miskolcra: „Hagyj fel a rosszal és cselekedj jót! Törekedj a békességre és kövesd azt!”

A harmadik adventi gyertyát Varga Andrea Klára, Miskolc alpolgármestere és a Magyar Cserkészszövetség képviselői gyújtották meg a Betlehemi lánggal.

A műsorban a Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium diákjai is közreműködtek.

Ez is érdekelhet

Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.
Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.