Ugrás a tartalomra

Festményeket alkottak jóvátételi célból a fiatalkorú fogvatartottak

Létrehozva
Fiatalkorú fogvatartottak készítettek festményeket a Regionális Büntetés-végrehajtási Intézetben és 100 darab konzervet gyűjtöttek össze a rászoruló családok számára.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Hétfőn „Színkavalkád” címmel jóvátételi program valósult meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézete szervezésében „Fogvatartottak reintegrációja” című kiemelt projekt keretén belül.

A foglalkozás egyik célja, hogy a foglalkozáson részt vevő fogvatartottak felismerjék saját testi-lelki és szellemi állapotukat jelen időszakban, illetve szükségleteiket, amelyek tükröződnek a különböző színekhez való viszonyukban. A fogvatartottaknak érzelmi vagy mentális problémáik vannak, így különösen hasznos a frusztráció oldásában ez a foglalkozás. Kétszer ötfős csoportokban dolgoztak, hogy jóvátegyék az általuk okozott károkat, ugyanakkor maguk is célt, értelmet találtak a szabadulásuk utáni időkre. 

Kép

Aranyos Ferenc számára különleges alkalom volt ez a foglalkozás. – Azért vettem részt a programon, mert a civil életben nem lett volna ilyen lehetőségem – mondta.

Egy másik fogvatartott festményén a citromsárga szín dominál. Balogh Richárd szerint a festés erőt és biztatást ad az újrakezdéshez. – Ezzel azt is akarom bizonyítani, hogy a szabadulásomat követően a társadalom hasznos és felelősségteljes tagja kívánok lenni – emelte ki.

A képeket a Laurus Szociális és Kulturális Egyesület részére készítették a fogvatartottak, amit a „Színkavalkád” alkalmával át is adtak az egyesület képviselőjének.

Kép

A festmények elkészítése jó alkalom volt arra is, hogy a fogvatartottak hasznosan töltsék szabadidejüket – mondta az intézet igazgatója. Szeidl Tamás parancsnok kiemelte: a program célja, hogy a fogvatartottak bizonyítsák a társadalom számára, hogy ők is hasznos tagjai tudnak lenni a társadalomnak és egyfajta jóvátételt nyújtsanak feléjük.

A Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézetében a fogvatartottak mintegy 100 darab konzervet gyűjtöttek össze, amit az Esélyteremtő Alapítvány számára átadtak a hétfői programzáró rendezvényen. Ez az alapítvány halmozottan hátrányos helyzetű rászoruló emberek, családok számára juttatja majd el a fogvatartottak adományait.

Ezeket a konzerveket be fogjuk csomagolni egy kis szaloncukor, és egyéb adományok mellé azoknak, akik leginkább rászorulnak – nyilatkozta Hudákné Orosz Judit, az Esélyteremtő Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.