Miskolc elkötelezett a szépkorúakat illetően, ezért kedden karácsonyi műsorral hangolták a nyugdíjasokat az ünnepre. A Salkaházi Karácsonyon a Miskolci Nemzeti Színház művészei ünnepi dalokat énekeltek több mint ezerötszáz szépkorúnak. A három előadáson azok vehettek részt, akik előzetesen regisztráltak a programra. A folytatásban is kikapcsolódhatnak a miskolci nyugdíjasok, december 27-én ugyanis előszilveszteri batyus bálon búcsúztatják az óévet, üdvözlik az új évet az itt élő idősek.
Salkaházi karácsony a MÜHÁ-ban
Létrehozva
Háromszor telt meg a nézőtér kedden a Művészetek Házában.
Ez is érdekelhet
Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.