Ugrás a tartalomra

Tizenhárom fiatal mutatta meg szónoki képességét

Létrehozva
A Miskolc Város Ifjú Szónoka verseny a miskolci fiatalok körében termékeny talajba hullott – fogalmazott Szitás Benedek, a megmérettetés alapítója a városházán. Az önkormányzat és a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara retorikai versenyt rendezett pénteken középiskolások számára.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Élőszóban való jártasságukról adtak számot középiskolások a Városházán. A fiatalok öt-öt percben mutatták meg szónoki rátermettségüket a világos, tiszta beszédről, a helyes stílusról és a meggyőző érvelésről.

A diákok Berzsenyi Dániel: Barátomhoz című versének egyik részletére építették szónoklatukat. Gál Péter Zoltán a Herman Ottó Gimnáziumból érkezett. – Nagyon sokat készültem rá, mert szerettem volna igazán komolyan venni a versenyt. Úgy érzem, hogy ha az ember érzi magában azt, hogy képes valamit megcsinálni, és képes érte tenni is, akkor semmi sem lehetetlen.

Kép

A verseny alapítója szerint a szónokláshoz gyakorlat, tapasztalat és elméleti tudás is szükséges. Szitás Benedek úgy nyilatkozott a tizenkét évvel ezelőtt megalapított szónokverseny a miskolci fiatalok körében termékeny talajba hullott. – Megvan a miskolci fiatalokban a készség az édesanyánktól megtanult nyelv iránti alázat és szeretet. A mi versenyünknek már országos hírneve van.

Az alapító hozzátette, hogy Miskolc büszke lehet fiataljaira, mert az utóbbi hét évben az országos Kossuth szónokversenyről mindig valamilyen díjjal tértek haza. A megmérettetést évek óta a Miskolci Egyetem Jogi Kara és a város önkormányzata közösen rendezi meg.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.