Ugrás a tartalomra

Visszakerült a helyére a Megyeháza kétszáz éves kapuja

Létrehozva
Visszakerült a helyére a Megyeháza eredeti, kétszáz éves kapuja. Az épületet most már abban az állapotban díszíti, ahogyan a készítője azt annak idején megálmodta. A miskolciak közül sokan már nem emlékeznek rá, milyen volt az eredeti színe. Az elmúlt legalább ötven évben ugyanis barnára volt festve, de a restaurálás során kiderült, hogy zöld volt.
Kép
fotó: Mocsári László

A több száz kilós fa bejáratot néhány hónappal ezelőtt szedték le. Egy szárny megmozdításához hét emberre volt szükség. A kaput Biatorbágyra szállították egy restaurátor műhelybe. A restaurátor művész elmondta, mindenképpen arra törekedtek, hogy látszódjon a kapu kétszáz éves történelme.

A legfeltűnőbb változás a kapu színe. Korábban barna volt, most pedig zöld. A restaurálás alatt derült ki ugyanis, hogy ez az eredeti színe.

A klasszicista stílusban épült kapun eddig még csak apróbb felújításokat végeztek. A Megyeházán a kapu restaurálása után további felújításokat is terveznek.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.