Ugrás a tartalomra

„Kettőt szeretnénk kívánni magunknak és a kutyáknak is”

Létrehozva
Miskolc közéleti személyiségei, ismert emberei osztják meg velünk, hogyan telik náluk az ünnep.
Kép

Kisfalvi Nyina, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány elnöke elmondta, „karácsonykor a nagycsaláddal együtt ülünk az asztalhoz, szüleimmel, rokonaimmal és barátaimmal. A menüben, az orosz hagyományoknak megfelelően, természetesen van kaviár is, de magyaros ételeket is főzünk, a töltött káposztát már évek óta én készítem. Pavlova is lesz – ez egy nagyon finom édesség, amit idén fehér csokoládéból készítek el. A pavlova egy csokoládés habtorta, nincs benne liszt, csak tojás, tejszín és csokoládé, vagyis igazi ünnepi csemege.

Karácsonykor a kutyáink is ünnepi falatokat kapnak, de idén az örökbefogadásra is szeretnénk felhívni a figyelmet. A kutyák nem kérnek sem elektromos autót, sem játékokat, csak egy megértő, kedves családra vágynak. Ennek a kampánynak az arca Alex (ő látható a fotón). Ő is csak egy ilyen családot szeretne. A biztonságos örökbefogadás számunkra nagyon fontos, és nagyon sajnáljuk azokat a kutyákat, akiket kiskorukban örökbe fogadnak, pár hónap múlva pedig visszakerülnek a menhelyünkre, mondvacsinált indokokkal, hogy ugrál vagy ugat. Mi karácsonyra kettőt szeretnénk kívánni magunknak és a kutyáknak is: vegyék az emberek komolyabban az örökbefogadást, és ha örökbe fogadnak, akkor azt felelősséggel tegyék!”

(A külső kép archív fotó!)

Ez is érdekelhet

Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.
Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.