Ugrás a tartalomra

János-napi boráldás és Avas Noir

Létrehozva
A boráldást Hangó István nagytiszteletes úr végezte vasárnap a papszeri gyülekezeti teremben. Az Avasi Értéktár című reprezentatív sorozatnak pedig a kilencedik kötetét mutatták be ezen az alkalmon.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

A kiadványt az Észak-Keleti Átjáró Egyesület szerkeszti, és az Avasi Borút Egyesület adja ki. A bemutatón a kiadványt Szabó-Tóth Kinga, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának intézetigazgatója ajánlotta.

Az ünnepen fellépett a Miskolci Pincék Dalárdája, valamint a Miskolc-Avasi Örömhír Kamaraegyüttes.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.