Ugrás a tartalomra

Tiszaújvárosi rendőrök munkáját ismerték el idén

Létrehozva
Nótár Zoltán és Bodnár Kristóf kapott elismerést a Magyar Autóklub helyi szervezetétől szilveszter napján. A csaknem százhúsz éves cég már évtizedek óta tárgyjutalomban részesíti az év legjobbjait.
Kép
Forrás: police.hu

Két ajándékcsomag talált gazdára idén is. A Magyar Autóklub 2-es régiójának igazgatója elmondta, ennek az évtizedes hagyománynak az volt a célja, hogy a közúton feladatot teljesítő rendőröket megjutalmazzák. – Fontos, hogy erősítsük a hatóság és az úton közlekedők kapcsolatát, hiszen az ellenőrzés nem feltétlenül a büntetésről szól, hanem a figyelmeztetésről, a segítésről. A kezdeményezés Budapestről és a Dunántúlról indult, ma már azonban több évtizede jelen van Észak-Magyarországon is – mondta el Csobod László.

A díjazott rendőröket feletteseik választják ki, így történt ez most is a két tiszaújvárosi rendőr esetében. – Azok nyerhetik el ezt a díjat, akik a legaktívabban fejtik ki közlekedésrendészeti tevékenységüket az év folyamán. Idén azok a kollégák részesültek ebben az elismerésben, akik a legtöbb szabálysértőt szűrték ki a forgalomból a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt – mondta Pitkó László rendőr alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője.

Nótár Zoltán elmondta, a passzív biztonsági eszközök közé nemcsak az öv tartozik, hanem a gyermek biztonsági rendszerek alkalmazása is. – Nagyon fontos a rendőrségnek a balesetmegelőzés, és az öv nemcsak a sérüléstől óvja meg az autóban utazókat, hanem akár még életet is menthet – mondta a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság baleset helyszínelője.

Bodnár Kristóf 2011 óta teljesít szolgálatot a rendőrség kötelékén belül. – Gyerekkoromtól rendőr akartam lenni, ez nálam egy hivatástudat, így nemcsak szolgálatban vagyok az, hanem a civil életben is. Körzeti megbízottként sokan keresnek meg problémáikkal akkor is, ha nem egyenruhában vagyok – mondta a rendőr főtörzsőrmester.

Ez is érdekelhet

Folytatódik az Avason az útfelújítási program
Miskolc
Mutatjuk kedd reggel mely helyszíneken érdemes óvatosabban közlekedni a Miskolci Városgazda munkálatai miatt.
Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.