Az MVK Zrt. 202-es szerelvénye, azaz Miskolc Adventi Villamosa évről évre egyre népszerűbb, büszkén mondhatjuk, hogy nem csak Magyarországon, hanem nemzetközi viszonylatban is. 2019-ben az immár 3. alkalommal zajló nemzetközi szavazáson több mint 52 000 szavazattal harmadjára is elnyerte az Európa legszebb adventi villamosa címet. A miskolci szerelvény a szavazáson maga mögé utasította 10 ország 22 ünnepi szerelvényét, köztük Budapest, Szeged illetve Hollandia, Svájc, Csehország, Szlovákia, Ausztria, Lengyelország, Portugália, Németország és Horvátország adventi, karácsonyi villamosait.
Európa legszebb Adventi Villamosát január 5-én, vasárnap a Városház téri villamosmegállóban bárki megtekintheti 06:54-14:35 között (a régiségvásár miatt elrendelt vágányzár idején). A villamos a kora reggeli órákban egy plusz fordulót is teljesít, a Tiszai pályaudvarról 05:54-kor, Felső-Majláthról pedig 06:30-kor indul és 06:54-re érkezik a Városház téri villamosmegállóba, ahol 14:35-ig lesz kiállítva. Ezt követően az Adventi Villamos 14:55-kor indul a Tiszai pályaudvarról és a vasárnapi menetrend szerint közlekedik.
A miskolci Adventi Villamos 2019-ben is népszerű volt a utasok körében, de a közösségi oldalakon is sok poszt született róla. Az országos és a nemzetközi sajtó is élénken érdeklődött a rendhagyó szerelvény iránt. Az öt héten át közlekedő, közel kétszázezer utast szállító villamos különlegessége 2019-ben az volt, hogy bájos mézeskalács házikóvá alakult, mely belsejében a nappali mellett egy varázslatos konyha kapott helyett, benne búbos kemencével, Puszedli boszorkánnyal, Zserbó cicával és sok-sok adventi dekorációval. Az Adventi Villamost kívülről idén is kézzel festették, dekorációként pedig több száz méter fénycső, számos fényfüggöny és 3D-s elem került fel rá.
Utasait több program várta, december 6-án és 8-án a Mikulás szállt fel krampuszával együtt, aki utazás közben apró ajándékokkal lepte meg a gyerekeket. December 16-án a „Szépenszóló” társulat mesét és karácsonyi dalokat hozott ajándékba, minden adventi hétvégén pedig élőzene várta az utasokat.
Az Adventi Villamos most búcsúzik, köszöni minden utasának, hogy vigyáztak rá, és legközelebb 2020. november 29-én, vasárnap gördül ki újra – talán új meglepetésekkel – a miskolci közlekedési vállalat remízéből, hogy ismét örömöt szerezzen kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az idei ünnepek miskolci Adventi Villamosával utoljára 2020. január 6-án, hétfőn délután találkozhatnak, utazhatnak azok, akik még eddig nem tették meg.
Hétfőn búcsúzik Európa legszebb Adventi Villamosa
Létrehozva
A meghitt, karácsonyi hangulatot árasztó, kívül-belül feldíszített miskolci Adventi Villamossal utoljára január 6-án, hétfőn délután utazhatnak azok, akik még eddig nem tették meg.
Ez is érdekelhet
Kétszer mondott nemet a honosításra, magyar és miskolci akart maradni
A hazai és nemzetközi országúti kerékpársport történetében a 79 éves Géra Imre neve ma is fogalomnak számít. A Miskolci VSC színeiben olimpikon volt Mexikóban, majd 4 évvel később Münchenben a hatodik helyen végzett csapatot erősítette. Géra Imre az idei ünnepi közgyűlésen Miskolc város sportjáért díjban részesült.
Csillagparty a Nemzetközi Űrállomás mindennapjairól
"400 kilométeres magasságban, 27 ezer kilométer per órás sebesség mellett élek és dolgozom. Kutatóűrhajós vagyok." Ehhez hasonló érdekességeket hallhatnak az érdeklődők Óvári László előadásán a következő Csillagpartyn pénteken.
Folytatódik az Avason az útfelújítási program
Mutatjuk kedd reggel mely helyszíneken érdemes óvatosabban közlekedni a Miskolci Városgazda munkálatai miatt.
Jól ismeri a múltját?
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.