Ugrás a tartalomra

Bűz és jéggé fagyott szennyvíz Perecesen

Létrehozva
„Előszeretettel engedi a „kedves” család a szennyvizet az utcára, ami ha hideg van, lefagy, (…) ha melegebb az idő, förtelmes bűz terjeng.” – olvasható abban a posztban, amely az elmúlt két napban bejárta a miskolci nyilvános Facebook-csoportokat. Az önkormányzat helyi képviselője, az Önkormányzati Rendészet kollégái és a Polgármesteri Hivatal dolgozója hétfőn kora délután együtt járt utána az ügynek.

– Tegnap olvastam ezt a bejegyzést a közösségi oldalon, úgyhogy azonnal cselekedtünk, és megszerveztük a közös „bejárást”. Ahogyan azt a rendészektől megtudtuk, és ahogyan azt, mi magunk is látjuk, egy ásott, palával lefedett „derítőféleségbe” engedik ennél a háznál a szennyvizet, ami megtelik, majd végigfolyik a ház udvarán, majd onnan ki az utcára, ahol lefagyott. Ezáltal veszélyes, és járhatatlan ez az útszakasz, a higiéniáról már ne is beszéljünk – nyilatkozta portálunknak a terület önkormányzati képviselője, Bazin Levente. Kiemelte: a rendészektől megtudta, ez egy három éve fennálló helyzet, de a probléma még mindig nem oldódott meg.

„A rendészek már egyszer megbüntették az itt lakókat, mégsem történt semmi változás. Most továbbmegyünk, hogy ez a probléma megoldódjon” – fogalmazott.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

Hol akadhat el a történet?

– Az egyetlen hiányosság, az összhang – válaszolta a képviselő arra a kérdésünkre, vajon miért és hol akadhatott el eddig ez a folyamat. Mint mondta, sokszor találja magát szemben azzal a problémával, hogy mindennek megvan a maga felelőse, tehát elméletileg mindennek működnie kéne, mégsem működik. „Most egy nap alatt megszerveztük, hogy közösen felgöngyöljünk egy ügyet. Ez hiányzott, az összehangolt munka.”

Kép

Bazin Levente továbbá kijelentette, mivel nem találták otthon a ház lakóit, így a következő lépés az lesz, hogy utolérik őket valahogy. – Majd további bírságok és feljelentés várható. Vagy, ha továbbmegyünk, akkor ebben az esetben kiskorú veszélyeztetése is szóba kerülhet, hiszen információim szerint itt egy gyermek is lakik. Az pedig, hogy egy palával letakart, ásott szennyvíztároló van az udvaron, veszélyes – hangsúlyozta.

Kép

Végezetül hozzátette: a jövőben szeretné, hogy a hivatal a rendészettel, vagy az adott hatósági szervvel hatékonyan együtt tudjon működni.

Ez is érdekelhet

Szétütötte a jegykiadó automatát
MiskolcBűnügy
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rongálás bűntette miatt, aki az autóbusz megállóban ököllel ütötte a jegykiadó automatát.
Office dog visit – Mentett kutyusok az irodában
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Állategészségügyi Telep egyedülálló kezdeményezésbe kezdett. A telepen élő kutyák rövid időre ellátogatnak a Miskolc Holding Zrt. központi irodaházába csütörtökön.
Kétszer mondott nemet a honosításra, magyar és miskolci akart maradni
MiskolcSport
A hazai és nemzetközi országúti kerékpársport történetében a 79 éves Géra Imre neve ma is fogalomnak számít. Az idei ünnepi közgyűlésen Miskolc város sportjáért díjban részesült.
Csillagparty a Nemzetközi Űrállomás mindennapjairól
MiskolcKörnyezet
"400 kilométeres magasságban, 27 ezer kilométer per órás sebesség mellett élek és dolgozom. Kutatóűrhajós vagyok." Ehhez hasonló érdekességeket hallhatnak az érdeklődők Óvári László előadásán a következő Csillagpartyn pénteken.