Ugrás a tartalomra

Élettársak is igényelhetnek családtámogatásokat

Létrehozva
Élettársak is igényelhetnek állami családtámogatást, például családi otthonteremtési kedvezményt (csok), a különbség a házastársakhoz képest az, hogy csak a meglévő gyermekek után vehetik igénybe – mondta Toldi Judit közjegyző az M1-en.

Felhívta a figyelmet arra, ha a pár időközben összeházasodik, akkor jogosulttá válik arra, hogy a később születendő gyermekek után is igénybe vegye a támogatást.

„Ugyancsak nyitott az élettársak számára is a többgyermekes családoknak új autó vásárlására nyújtott állami támogatás” – tette hozzá a szakértő.

A házastársak és az élettársak által másképp igénybe vehető családtámogatásokról szólva Toldi Judit elmondta: a családi pótlék esetében az élettársak másik tagjának gyermeke után is igénybe lehet venni a támogatást, de pluszkötelezettség, hogy hivatalosan igazolniuk kell az élettársi kapcsolat fennállását egy évre visszamenően.

A munkabérből havonta igénybe vehető adókedvezménynél a gyerekek számának megfelelően érvényesíteni lehet az adójóváírást, de a jogszabály előírja, hogy szükséges a bejegyzés az élettársi nyilatkozatok nyilvántartásába, és szintén egy év kell a támogatás igénybevételéhez – jelezte a szakértő.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.