Ugrás a tartalomra

Lezárták, és ellenőrzik a meghibásodott fűtőberendezést a piacon

Létrehozva
A Miskolci Piac Zrt. üzemeltetése megkeresésünkre reagált a kedden történtekre.

Mint megírtuk, egy gázüzemű fűtőberendezésből égéstermék áramlott vissza egy szabadtéri részen, a Búza téri Vásárcsarnok mellett, ezért a biztonság kedvéért mintegy 40 embernek kellett ideiglenesen elhagynia a területet.

A vásárcsarnokba több mint öt évvel ezelőtt építették be a négy darab feketén sugárzó gázkészüléket, amik kizárólag a bérlők és a vásárlók komfortjának növelésére szolgálnak, nem pedig fűtési célra. A gáztüzelésű berendezések égéstermékeit a vásárcsarnok tetején vezetik ki.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

– Természetesen minden panaszt és észrevételt komolyan veszünk és kivizsgálunk, legfőképpen azokat, amelyek akár veszélyesek is lehetnek. A mai eset után az érintett készülékeket azonnal lezártuk, de ez a piac működését nem befolyásolja – hangsúlyozzák.

– A készülékeket 2019 decemberében márkaszakszervíz ellenőrizte, az eset után azonban soron kívüli vizsgálatot, valamint külön kéményseprői ellenőrzést is kértünk már szerdára. Amennyiben lehetséges, úgy a füstgáz kivezetését is módosíttatjuk, tehát mindent el fogunk követni, hogy hasonló eset ne fordulhasson újra elő. Szeretnénk azonban hangsúlyozni, hogy a katasztrófavédelem és a gázszolgáltató emberei is mindent szabályosnak találtak – mutat rá a Miskolci Piac Zrt. üzemeltetése.

Ez is érdekelhet

A „hídszerepre” a legbüszkébbek, amellyel összekötik a segíteni akarókat a rászorulókkal
Miskolc
A Civilek támogatásáért díjat adományozta Miskolc városa a Supersum Közhasznú Alapítványnak, amelynek vezetője szerint minden elismerés fontos visszajelzés a munkájukról, de különösen az, amit a miskolci közösségtől kapnak.
Ötödik lett Lengyelországban
MiskolcSport
Cselgáncs: ifjúsági Európa-kupa, Bielsko-Biala.
Újabb nemzetközi szereplés vár a 34 éve alapított ELTE Best Dance Company-re
MiskolcSzabadidő
Az ELTE Best Dance Company táncosai ismét bebizonyították, hogy a miskolci műhely hosszú évek óta a hazai és nemzetközi táncélet egyik meghatározó szereplője.
Risztov Éva kezébe veszi a miskolci szemétszállítást
MiskolcSportKörnyezetBulvár
Az olimpiai bajnok úszó különleges akcióra készül Miskolcon, szerda hajnalban.