Ugrás a tartalomra

Megoldódhat a főutcai szelektív hulladékgyűjtés problémája

Létrehozva
A karton- és fóliahulladékot a jövőben a Mirehu minden nap ingyenesen begyűjti. Korábban egy külsős cég heti kétszer végezte el ezt a munkát, majd a szolgáltatást fizetőssé tették – emiatt sok üzlet előtt napokig hegyekben állt a szemét.

Kedden és pénteken gyűjtötték össze korábban a szelektív hulladékot, így bőven volt idő, hogy a személt felhalmozódjon. Előfordult, hogy a kartondobozok napokig álltak a főutcán. Az általunk megkeresett szaküzlet vezetője elmondta, a közelükben található étterem, presszó, így sok szemét halmozódott fel.

– Ha aztán jött egy vihar, a nagy szél az udvarunkra befújta a szemetet. Ez gondot jelentett számunkra – tette hozzá Markovics László, a Borsod Budosport Szaküzlet vezetője.

Január elején a szelektív gyűjtés napokig szünetelt. A gyűjtést végző külsős cég ugyanis a szolgáltatást fizetőssé akarta tenni, megállapodás viszont nem történt. A szemét így csak gyűlt és gyűlt. Kovács László Csaba MIÖR-igazgató tudatta: felvették a kapcsolatot az üzlettulajdonosokkal, hogy mindig csak akkor kerüljön ki a szelektív hulladék, amikor azt elszállítják.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

– Ekkor derült ki számunkra, hogy több szerződés is lejár, ezek jövőjéről az üzletek nem tudtak semmit – mondta.

A probléma észlelésekor a MiReHu azonnal lépett. Amikor be kellett avatkozni, akkor napi szinten 200-400 kilogramm között mozgott a begyűjtött szemétmennyiség. A kimaradt napok miatt rögtön egy bálányi mennyiség gyűlt össze – tudtuk meg a cég ügyvezetőjétől. Ladányi Roland elmondta, a csomagolási hulladékot a Mirehu keddtől napi szinten ingyenesen begyűjti.

A csomagolási hulladékot a cég hétfőtől péntekig minden nap ingyenesen elszállítja. A gyűjtő jármű délután 2-kor indul. Ahol lehetőség van edény tárolására, ott az üzletek gyűjtőedényt is igényelhetnek, szintén ingyen.

Ez is érdekelhet

A „hídszerepre” a legbüszkébbek, amellyel összekötik a segíteni akarókat a rászorulókkal
Miskolc
A Civilek támogatásáért díjat adományozta Miskolc városa a Supersum Közhasznú Alapítványnak, amelynek vezetője szerint minden elismerés fontos visszajelzés a munkájukról, de különösen az, amit a miskolci közösségtől kapnak.
Ötödik lett Lengyelországban
MiskolcSport
Cselgáncs: ifjúsági Európa-kupa, Bielsko-Biala.
Újabb nemzetközi szereplés vár a 34 éve alapított ELTE Best Dance Company-re
MiskolcSzabadidő
Az ELTE Best Dance Company táncosai ismét bebizonyították, hogy a miskolci műhely hosszú évek óta a hazai és nemzetközi táncélet egyik meghatározó szereplője.
Risztov Éva kezébe veszi a miskolci szemétszállítást
MiskolcSportKörnyezetBulvár
Az olimpiai bajnok úszó különleges akcióra készül Miskolcon, szerda hajnalban.