Ugrás a tartalomra

Metszik, vágják a bokrokat, fákat a Debreczeni Márton téren

Létrehozva
Pereces gyönyörű télen (is). Azon dolgoznak, hogy ápolt és rendezett is legyen. Kedden a Debreczeni Márton téren kezdték meg a munkát.
Kép
Fotó: Mocsári László

„Hiába ültettek ki itt korábban tujákat és más növényeket, elhanyagolták őket. Talán 6-7 évvel ezelőtt próbálták utoljára rendezni a környezetet” – mondja a terület önkormányzati képviselője, miközben közel félszáz ember serénykedik a téren. Ki lombvágóval nyúl fel a magasabb ágakig, más fűrészel, aztán rakja egy csomóba a levágott gallyakat, hogy elszállítsák azokat.

Kép

– A munka a következő napokban folytatódik, például a Vilma-forrásnál is – teszi hozzá Bazin Levente. Kiemeli: a növények többségét – ahol szükséges – természetesen pótolják.

Megtudjuk: a helyiek kérték, hogy figyeljenek jobban oda a növényzetre, hiszen van olyan része a térnek és a környező utcáknak, ahol nem látni a kerítést, a kőfalat, de a villanyoszlopok között felfutó növények az elektromos vezetékekre is rátekerednek.

Kép

A Városgazda és a kertészet munkatársai mellett a hajléktalan programban részt vevők is dolgoztak az elburjánzó növényzet visszanyesésén.

Kép

– Ez a városrész megérdemli, hogy újból szép, rendezett és gondozott legyen. Ráfér az egész választókörzetre a karbantartás – mondja a terület önkormányzati képviselője.

Ez is érdekelhet

A „hídszerepre” a legbüszkébbek, amellyel összekötik a segíteni akarókat a rászorulókkal
Miskolc
A Civilek támogatásáért díjat adományozta Miskolc városa a Supersum Közhasznú Alapítványnak, amelynek vezetője szerint minden elismerés fontos visszajelzés a munkájukról, de különösen az, amit a miskolci közösségtől kapnak.
Ötödik lett Lengyelországban
MiskolcSport
Cselgáncs: ifjúsági Európa-kupa, Bielsko-Biala.
Újabb nemzetközi szereplés vár a 34 éve alapított ELTE Best Dance Company-re
MiskolcSzabadidő
Az ELTE Best Dance Company táncosai ismét bebizonyították, hogy a miskolci műhely hosszú évek óta a hazai és nemzetközi táncélet egyik meghatározó szereplője.
Risztov Éva kezébe veszi a miskolci szemétszállítást
MiskolcSportKörnyezetBulvár
Az olimpiai bajnok úszó különleges akcióra készül Miskolcon, szerda hajnalban.