Ugrás a tartalomra

Tizenhárom gyerek váltotta ajándékutalványra az elemeket

Létrehozva
Fodor Zoltán önkormányzati képviselő szárazelemgyűjtést szervezett versenyszerűen a miskolci iskolák között. A legjobbak már voltak a Balatonon, egyéniben pedig tizenhárom gyermek gyűjtötte össze a legtöbb elemet. Ők kapták meg ajándékukat most a városházán.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Tizennégy éve hirdette meg az első versenyt Fodor Zoltán. – Arra gondoltam, hogy jobb lenne, ha biztonságos helyre kerülnének azok a tárgyak, amik a legjobban környezetszennyezőek. Ezért szerettem volna, ha a városban egységesen összegyűjtenénk a szárazelemeket. Ajánlottam, hogy a gyerekek kérjék meg szüleiket, hogy munkahelyeikről hozzák el ezeket, kérjék el boltokból. Így évente nagyon sok szárazelemtől mentjük meg a környezetünket. És hogy motiváljam a gyerekeket, komoly díjakat nyerhetnek – mondta el a képviselő.

Kép

A 2018-19-es tanév nyertese iskolai szinten az Avastetői Általános Iskola volt. Közülük tízen a Balatonra mehettek nyaralni egy hétre. – Fizettem nekik a szállást, az utazást, az étkezést, a hajóutat, a kiállítást, az egész programot. Volt már olyan év, hogy Ausztriába fizettem egy háromnapos kirándulást képviselői alapomból. A gyerekek ebben a tanévben is gyűjthetik az elemeket, december 1-jétől május 30-áig. Köszönet jár a szülőknek és a pedagógusoknak is, hiszen az ő támogatásuk és segítségük nélkül nem jöhetett volna létre ez az eredmény – mondta Fodor Zoltán.

Kép

Ez is érdekelhet

A „hídszerepre” a legbüszkébbek, amellyel összekötik a segíteni akarókat a rászorulókkal
Miskolc
A Civilek támogatásáért díjat adományozta Miskolc városa a Supersum Közhasznú Alapítványnak, amelynek vezetője szerint minden elismerés fontos visszajelzés a munkájukról, de különösen az, amit a miskolci közösségtől kapnak.
Ötödik lett Lengyelországban
MiskolcSport
Cselgáncs: ifjúsági Európa-kupa, Bielsko-Biala.
Újabb nemzetközi szereplés vár a 34 éve alapított ELTE Best Dance Company-re
MiskolcSzabadidő
Az ELTE Best Dance Company táncosai ismét bebizonyították, hogy a miskolci műhely hosszú évek óta a hazai és nemzetközi táncélet egyik meghatározó szereplője.
Risztov Éva kezébe veszi a miskolci szemétszállítást
MiskolcSportKörnyezetBulvár
Az olimpiai bajnok úszó különleges akcióra készül Miskolcon, szerda hajnalban.