Egy szabadnapos rendőr Miskolc közelében, a felsőzsolcai körforgalomnál arra lett figyelmes, hogy az árokban, mintha egy ember sziluettjét látta volna.
A rendőr egy újabb kört vett a körforgalomban, majd látta, hogy a sejtése beigazolódott.
Félreállt, majd az idős nő segítségére sietett, időközben értesítette szolgálatban lévő kollégáit és a mentőszolgálat munkatárait.
Az idős asszonyt kihűlés gyanújával, további ellátásra kórházba vitték a szakemberek, a rendőrök pedig értesítették a nő hozzátartozóját az esetről.
Szabadnapján is életet mentett
Létrehozva
Egy szabadnapos rendőr látta meg az árokba esett idős nőt Miskolc közelében, még éppen időben.
Ez is érdekelhet
A „hídszerepre” a legbüszkébbek, amellyel összekötik a segíteni akarókat a rászorulókkal
A Civilek támogatásáért díjat adományozta Miskolc városa a Supersum Közhasznú Alapítványnak, amelynek vezetője szerint minden elismerés fontos visszajelzés a munkájukról, de különösen az, amit a miskolci közösségtől kapnak.
Újabb nemzetközi szereplés vár a 34 éve alapított ELTE Best Dance Company-re
Az ELTE Best Dance Company táncosai ismét bebizonyították, hogy a miskolci műhely hosszú évek óta a hazai és nemzetközi táncélet egyik meghatározó szereplője.
Risztov Éva kezébe veszi a miskolci szemétszállítást
Az olimpiai bajnok úszó különleges akcióra készül Miskolcon, szerda hajnalban.