Ugrás a tartalomra

Huszonöt éves a polgárőrség – konferenciát tartottak

Létrehozva
Az Országos Polgárőr Szövetség és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség szervezésében konferencián beszéltek a hosszú távú fejlesztésekről.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Beregi László

Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár elmondta, a felzárkózásnak van egy stratégiája. – Ennek a stratégiának a mentén már 2010 óta dolgozunk. Miskolcon is számos felzárkóztatási program van, például cigányszakkollégium, Arany János Tehetséggondozó Program és tanodák. Tavaly pedig egy új kormányzati program indult, a Felzárkózó Települések nevű, ami azt jelenti, hogy bizonyos települések kimaradtak egyéb programokból, amik a szegénység felszámolását tűzték ki célul. Ezzel az új intézkedéssel ezeknek a településeknek szeretnénk segíteni – mondta el a helyettes államtitkár, aki hozzátette, a Máltai Szeretetszolgálat és egyéb nagy karitatív szervezetek vállalták, hogy szociális munkásaikat odaköltöztetik ezekre a településekre, és folyamatosan jelen lesznek, segítik az ott élőket. Langerné Victor Katalin elmondta, a háromszáz települést érintő programra harmincmillió forintot fordítanak településenként.

Kép

A települések felzárkózásában fontos szerep jut a polgárőrségnek. Erről Nagy-Juhák István beszélt, az Országos Polgárőr Szövetség elnöki tanácsadója – Biztonság nélkül nincs fejlődés és viszont. Ez a két fogalom nagyon szorosan összefügg egymással. A hosszú távú fejlesztés nem a biztonságra vonatkozik, hanem a gazdaságra – mondta Nagy-Juhák István, aki hozzátette, a program tartalmaz képzést és szervezetfejlesztést.

A konferencián előadást tartott Malatinszky András, az OPSZ Roma Tanácsadó Testület elnöke is.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.