Ugrás a tartalomra

Jegyzet - A kelyheset vagy a létrásat

Létrehozva
Vagyunk jó néhányan, akik visszasírjuk a régi miskolci villanyrendőrt. Tíz éve tervezzük, hogy visszaállítjuk városunk egyik legemblematikusabb jelképét, a Széchenyi-Szemere utcák kereszteződése felett irányítótoronyként pöffeszkedő kabint.
Kép

Tősgyökeres, örökös miskolciként magam is ezer szállal, érzelmes nosztalgiával kötődöm ahhoz a plexiablakos betonkehelyhez úgy, mint az ezt követő vaslétrás toronyhoz. Magam se döntöttem, melyik legyen helyreállítva.

Sok ezren még máig is tudjuk, mit jelent az, hogy találkozzunk a villanyrendőrnél. Sok idegen most is fennakad ezen, amikor úgy igazítják útba a villamoson, hogy tessék a Villanyrendőrnél leszállni, és onnan indul a kettes busz Tapolcára.

Akik követték ezt a privát rehabilitációs kezdeményezést, számukra nem újdonság, hogy Kriza Ákos polgármester úr szóban támogatta az ötletet. A korábbi főépítész már a sarokrész díszburkolata alá ki is építtette ehhez a közműveket. Koleszár Péterrel máig is őrizzük azt a pár ezer forintot, amit adakozásból gyűjtöttünk erre a projektre. Már ott tartottunk, hogy Daruka Tibor barátom, a régió legjobb lakatosa, felkészült a kivitelezésre. A környék vaskereskedései grátisz adták hozzá az anyagot. Ám pár százezer forintnak még híja van, hogy a munkát elkezdjük.

Majd közben akadtak egy páran, akik elég fura módon megideologizálták a hajdani közlekedési jelzőlámpa irányítótornyát. Szerintük ez a korábbi állampárti diktatúra jelképe, tehát egyáltalán nem lenne ildomos, ha visszakerülne a belváros szívébe. Ez egy olyan érv volt, amire józanul válaszolni se érdemes. Ám akik egyébként addig is olyan nyögvenyelős kényszeredettséggel viszonyultak az ötlethez, elfogadták. Talán meg is tapsolták.

Így blokkolták, ne finomkodjunk: leseperték a tervünket. Noha azokban az időkben a polgármester úr nagyon előre sietve, gálánsan lemondott a felavatásáról a javamra. Szerintem könnyű szívvel. Sejtette, ebből semmi se lesz. Erre nem jutott keret. Most csak azért is újrakezdjük.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.
Mutatjuk, ideiglenesen hol keresse a forgalmas belvárosi buszmegállókat
Miskolc
A munkálatok előreláthatóan egy hónapig tartanak.