Ugrás a tartalomra

Nyest esett a nézőkre

Létrehozva
Egy nyest zuhant a padlásról a nézőkre a Miskolci Nemzeti Színház szombati táncelőadásán, írja az index.hu. A cikk szerint az Üvöltő szelek című előadáson történt a baleset.
Kép
fotó: miskolczoo.hu

-Nagyon büszkék vagyunk a nézőinkre, mert nem alakult ki pánikhangulat. Olyannyira, hogy a fellépők is csak az előadás végén értesültek a kis közjátékról. Ráadásul a közelben ülők egyből bekapcsolták mobiltelefonjaik világítását, hogy segítsenek munkatársainknak minél gyorsabban kézre keríteni a betolakodót, amit később a Régiposta utcán szabadon engedtünk. Ezúton is köszönjük nézőink megértését. Természetesen átvizsgáljuk az egész padlást, hogy a későbbiekben ne kerülhessen sor hasonló malőrre - közölte a színház egyik munkatársa.
A történet itt nem ért véget, a portál beszámolója szerint a közösségi oldalakon később megjelent egy hír, miszerint a közeli mélygarázs parkolóőre talált egy rossz állapotban lévő nyestet. Elhelyezte egy dobozban, és a Mályi Madármentő Állomás munkatársait hívta segítségül, akik éjfél után néhány perccel meg is érkeztek. A mentést meg is lehet nézni, kitettek róla egy videót a Facebook-oldalukra:

Lehoczky Krisztián, a madármentő állomás vezetője ugyanezen az oldalon számolt be arról, hogy a nyest, ami nagyon rossz állapotban került hozzájuk, a gondos kezelés ellenére sem maradt életben.
 

Ez is érdekelhet

A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.
Így komposztálnak a miskolci óvodások
MiskolcOktatásKörnyezet
Pályázaton nyertes óvodások mutatták meg kedden délelőtt a városházán, hogyan komposztálnak az intézményükben, milyen közös programjaik vannak, és hogyan találkoznak a komposztálással a mindennapok során.