Ugrás a tartalomra

Királyi válasz a miskolci iskolásoknak

Létrehozva
Még decemberben írt a miskolci Széchenyi Általános Iskola 2.b osztálya az angol Vilmos hercegnek és családjának. Maguk lepődtek meg talán a legjobban, amikor a napokban megérkezett a válasz.
Kép
Nagy volt aztán a meglepetés, amikor megérkezett a válasz. Fotó: Mocsári László

– Pár szóban bemutatkoztunk, leírtuk, hogy mi egy igazán jól tanuló osztály vagyunk, de meséltünk arról is, hogyan ünnepeljük Magyarországon a karácsonyt, milyen hagyományaink vannak. Majd mindenki aláírta a levelet – mesélték érdeklődésünkre az ötletgazdák. A kedves kis ötlettel természetesen valami újat is meg szerettek volna tanítani a fiataloknak. Cinkéné Horváth Adrienn osztályfőnök és Kiss Gabriella tanító – az iskola tantervével összhangban – nagyon fontosnak gondolja, hogy a gyerekek ne csak elektronikus úton osszák meg üzeneteiket a barátaikkal, hanem tudják azt is, hogyan kell megcímezni egy levelet.

Nagy volt aztán a meglepetés, amikor a herceg és családja válaszolt az osztálynak! – Megköszönték a karácsonyi üdvözletet, minden jót kívántak az új évre a 2.b osztály tanulóinak – idéztek a levélből. – Nem gondoltuk volna, hogy egy magyar általános iskolának válaszolni fognak, meglepődtünk, de természetesen nagyon örültünk is neki – mondták.

Kép

Az osztály azóta lázban ég: több videót megnéztek a hercegi esküvőről, és gyakran téma beszélgetéseik során is a levél. Az egyik kisdiák, Aranyosi Péter úgy fogalmazott: „nagyon boldogok voltunk, amikor felbontottuk a borítékot, és ott volt benne a válasz. Olyan, mintha a barátaink írtak volna nekünk”, lelkendezett. Osztálytársa, Mucsi Martin nagyon illemtudóan állt a kérdéshez, amikor úgy fogalmazott: „egyébként is, ha valaki ír nekünk, akkor arra illik válaszolni”. Ezzel nehéz lenne vitatkozni!

Kép
harry levél

Erdősyné Krotos Edit tagintézményvezető elmondta, egyeztettek az iskola igazgatójával, Tóthné Csorba Máriával arról, hogy egy viszontválaszt terveznek írni, amiben megköszönik a levelet, és kifejezik, mekkora örömet szereztek a gyerekeknek. Megtudtuk azt is, hogy az iskolában igyekeznek kreatív dolgokkal feldobni a tanórákat. Várjuk a hasonló ötleteket!

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.