Ugrás a tartalomra

Szakmai szempontok alapján választották ki a Régiségvásár szervezőit

Létrehozva
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata január közepén tett közzé nyílt pályázati felhívást a Miskolci Régiségvásár üzemeltetésére. A kiírásra összesen 4 pályázat érkezett, ebből 3-at miskolci jelentkezők adtak be - írja közleményében a városháza.
Kép
fotó: Mocsári László |MiNap archív

A szakmai anyagokat szakértői testület bírálta el, amelynek Miskolc város jegyzője mellett tagjai voltak többek között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, illetve – a vásár miatti esetleges forgalomkorlátozások okán – az MVK Zrt. munkatársai is.

A pályázatok elbírálásánál kiemelt fontossággal bírt a költséghatékonyság, a vásár miatt keletkező szemét kezelésének és elszállításának szakszerű elvégzése, a megfelelő referenciák, azaz a korábbi, hasonló rendezvények szervezésében szerzett tapasztalatok megléte, és annak biztosítása, hogy a Miskolci Régiségvásár megfelelő, magas színvonalon várja az érdeklődőket.

Mindezeket mérlegelve, a beérkező pályázatok részletes megismerése és elemzése után a testület egyöntetűen az Erka Art Városszervező, Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság pályázatát ítélte a legjobbnak, így a jövőben – már február 2-án, vasárnap is - ez a cég szervezheti a Miskolci Régiségvásárt.

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.