Ugrás a tartalomra

Kijöttek, meglátták, de nem ijedtek meg – Most mi lesz?

Létrehozva
Röviden összefoglalva ezt történt a Miskolci Állatkertben, ugyanis Dorka és Borka napsütésre ébredt. A hagyomány szerint ilyenkor vissza kellene bújniuk, s akkor ez azt jelentené, hogy hosszú lesz a tél. De nem bújtak vissza. Erre nincs népi bölcsesség, de mi arra tippelünk, hogy idén is lesz tavasz.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

- A medvék most jönnek ki, mert nemsokára tavasz van. Jó, még van egy hónap… – mondja Szabó Hanga, aki a szüleivel együtt nézte, megijednek-e a miskolci medvék.  

Dorkát és Borkát - úgy tűnt - a napsütés kevésbé érdekelte, inkább a túrós-mézes zabpehely hozta őket lázba, amit gondozóik késztettek ki nekik.  

- A mackó nagyon gyorsan felmászott a fára érte – mondja Péntek Panni, aki nagyszüleivel látogatott el a Vadasparkba.

Kép

Szaladni is gyorsan szaladnak, pedig 350 kilogrammot nyomnak. Ezt már Darvas Katalin zoopedagógustól tudjuk.  - Dorka és Borka testvérpár, ők Európában élő barnamedvék. Nem alszanak valódi téli álmot, elvonulnak ugyan pihenni, de többször felkelnek.  Táplálékuk legnagyobb része, 60-70 százaléka növényi eredetű. A miskolci lánymedvék már 9 évesek, 2011-ben Koppenhágában látták meg a napvilágot – mondja a szakember.

 

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.