Ugrás a tartalomra

Támogatja az ivartalanítást az Agrárminisztérium

Létrehozva
Kevesebb kóbor kutya lesz az utcákon – háromezer kutya ivartalanítását kezdték meg ősszel országszerte. A Miskolci Állatsegítő Alapítvány 10 millió forintot nyert el az Agrárminisztérium pályázatán. A pénzből 280 kutyán végezhetik el a beavatkozást. Az alapítványtól örökbe fogadni is csak ivartalanított ebeket lehet. A város jegyzője szerint a mintaprogram a későbbi állatvédelmi intézkedéseket is segítheti a városban.
Kép
Minap-archív

A Miskolci Állatsegítő Alapítvány évente 500 kutyát fogad be, és mintegy 300 ivartalanítást végez. Örökbe fogadni innen kizárólag ivartalanított ebeket lehet.

Az ivartalanításokhoz idén az Agrárminisztériumtól kap támogatást a szervezet. Novemberig 285 kutyán tudják elvégezni a beavatkozást. Erre tízmillió forintot kapnak. A menhelyre napi szinten kerülnek be kutyák, emiatt szociális alapon egyelőre nem tudnak ivartalanítást vállalni.

– Először is azoknak a kutyáknak próbáltunk segíteni, akik ivarosak és nem tudtak volna gazdához kerülni, csak ivartalanítás után – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Kisfalvi Nyina, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány elnöke. Mint mondta, a várólistájukon még több kutyus is szerepel, de bízik benne, hogy május elejétől marad még kapacitás rá, és fognak tudni a lakosság igényeire is válaszolni. Hozzátette: természetesen a szociális rászorultságot majd igazolni kell.

Kép

Miskolc jegyzője szerint a mintaprogram egyfajta felmérésnek is tekinthető, ami a későbbi állatvédelmi intézkedéseket segítheti a városban.

– Az állatsegítő alapítvány szakmai alapon legfőképpen a gócpontra, tehát Lyukóbányára fog ebben az esetben koncentrálni, ahol a legnagyobb mennyiségben és a legjobban feltűnnek ezek a típusú problémák, és ez alapján fogjuk ezt a későbbiekben kidolgozni együtt, hiszen az alapítvány birtokába kerülnek majd azok az adatok, hogy ez a tízmillió forint mire lesz elegendő – fogalmazott Ignácz Dávid jegyző.

Az Agrárminisztérium mintaprogramjában, 96 millió forintból húsz hazai szervezet mintegy háromezer eb ivartalanítását végezheti el.

Kép

Dr. Szinay Attila államtitkár elmondta, évről évre szerepel a költségvetésben erre a feladatra elkülönített összeg, ami idén a mintegy 100 millió forint felett még plusz 70 millió forint volt. Ez nemcsak ivartalanításra szolgál, hanem az állatmenhelyek korszerűsítésére és ebrendészeti feladatok ellátására.

Továbbá az örökbefogadást népszerűsítő, szemléletformáló programokra is jut ebből az összegből. A mostani pályázati támogatásból a Másánál ez idáig 42 kutya ivartalanítása történt meg, többségük azóta mára szerető gazdához került

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.