Ugrás a tartalomra

Sokan szeretnének Holdingos vezetők lenni

Létrehozva
Élénk az érdeklődés a Miskolc Holding tagvállalatainak vezetői pozícióira. Több mint száz pályázat érkezett.
Kép

A Miskolc Holding Zrt. Igazgatótanácsa a cégcsoport hét tagvállalata esetében, az év elején vezetői álláspályázatot hirdetett, melynek határideje január 31-én lejárt. A kiírt pályázatokra nem csak külső jelentkezőket vártak, belső körből, akár a jelenlegi vezetők is pályázhattak.  

A határidőre beérkezett 128 pályázati dokumentum átolvasása után, az igazgatótanács szakmai szűrést végez a pályázatban kiírt szempontrendszer szerint. 

A legjobbaknak vélt pályázókat személyes találkozó keretében hallgatja meg a Miskolc Holding vezetése. A kiválasztott új igazgatók márciusban kezdhetik meg a munkát a tagvállalatoknál. 

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.