Ugrás a tartalomra

Átvehették diplomájukat a Gépészmérnök és Informatikai Kar végzősei

Létrehozva
Csütörtökön tartották a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának diplomaátadó ünnepi szenátusülését, a Díszaulában.
Preview Image
Mocsári László képgalériája!

Pénteken pedig majd az Állam- és Jogtudományi Kar, a Gazdaságtudományi Kar, a Műszaki Földtudományi Kar, a Műszaki Anyagtudományi Kar, a Bölcsészettudományi Kar és az Egészségügyi Kar hallgatói vehetik át diplomájukat.

A két nap alatt több mint 500 hallgató veheti át diplomáját. Emellett egyetemi és kari kitüntetéseket, habilitációs és Ph. D okleveleket is kiosztanak.

A Miskolci Egyetem új, legmagasabb rangú kitüntetését – a Doppler Professzori Kitüntető Címet – adja át Prof. Dr. Torma András rektor február 6-án Prof. Dr. Thomas Christian Südhofnak, a Stanford Egyetem Nobel-díjas professzorának, illetve február 7-én délután Prof. Dr. Forró Lászlónak, a Lozani Műszaki Egyetem professzorának.

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.