Ugrás a tartalomra

A pénzügyminiszter Miskolcon: átalakíthatják a helyi iparűzési adókat

Létrehozva
A pénzügyminiszter tárgyalna az önkormányzatokkal az iparűzési adó átalakításáról.
Kép
csöbör varga fórum
Varga Mihály tartott előadást. (Fotó: Mocsári László)

Csütörtökön megtartotta hagyományos évindító fórumát Csöbör Katalin a miskolci Zenepalotában. Az országgyűlési képviselő egyebek mellett szárnyaló gazdaságról és a bérek felzárkóztatásáról beszélt. Ezt követően Varga Mihály pénzügyminiszter tartott előadást, aki kitért arra, hogy a kedvezőtlen nemzetközi folyamatok miatt gazdaságvédelmi tervet készítenek elő. A miniszter egy dolgot azonban már most kiemelt: miközben a központi állami adók jelentősen csökkentek az elmúlt években, véleményük szerint a helyi iparűzési adók mértéke fékezi a beruházásokat. Erről egyeztetni fognak az önkormányzatokkal és a vállalkozásokkal. Továbbra is a foglalkoztatás bővítése a cél – hangoztatta, hozzátéve végül: a településekkel együtt dolgozva kell alakítani a helyi és az országos politikát.

 

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.