Ugrás a tartalomra

Kétszer is elkapták

Létrehozva
A rendőrök február 5-én délután először a Miskolc, Erenyő úton, majd másodszor a Lorántffy Zsuzsa utcában ellenőriztek egy gépjárművezetőt, aki érvényes vezetői engedély nélkül közlekedett.

Az első intézkedés során a járőrök felhívták a férfi figyelmét arra, hogy autójával nem folytathatja az útját, de egy órán belül  második alakalommal is tetten érték. A 35 éves miskolci sofőrt ezután előállították.

A hatóság  szabálysértőt 12 hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és kilencvenezer forint pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés, és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.
 

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.