Ugrás a tartalomra

Közeleg a szél

Létrehozva
Viharok, zivatarok, szélrohamok – ez vár ma ránk a meteorológusok szerint.
Kép

Kedden reggeltől ismét sokfelé viharossá fokozódó előbb nyugati, majd északnyugati irányba forduló szélre lehet számítani, 65-90 km/h-s, az északi országrészben elsősorban a magasabban fekvő hegyvidéki területeken, valamint az Észak-Dunántúlon 90 km/h-t meghaladó legerősebb lökésekkel. A délutáni órákban veszít erejéből a szél, de erős lökések (45-60 km/h) még az éjszaka folyamán is előfordulhatnak, nagyobb eséllyel az északi országrészben és az Alföldön – olvasható a met.hu összesítésében.

Zivatar

Kedden hajnaltól az eső és a zápor mellett eleinte a Dunántúl északkeleti felén, majd az Északi-középhegység térségében és az Alföldön helyenként kialakulhatnak a reggeli, kora délelőtti órákban zivatarok is. A zivatarokhoz néhol 70 km/h-t meghaladó szélroham, és kisebb méretű jég társulhat.

 

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.