Ugrás a tartalomra

Kocsonyakóstoló az időseknek

Létrehozva
Háromszáz adag kocsonyával lepték meg az Őszi Napsugár Otthon lakóit a Kocsonyafesztivál szervezői, hogy azok is átérezzék a fesztivál hangulatát, akik koruk, vagy egészségi állapotuk miatt, nem tudnának részt venni a programokon.
Preview Image
Fotógaléria: Juhász Ákos

Csütörtök délután Rózsa Edit alapító-tulajdonos, Szopkó Tibor, Miskolc Város Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottságának elnöke, és Novák Irén, a Miskolci Kulturális Központ ügyvezetője lepték meg az otthon lakóit, hogy azok az idős emberek is belekóstolhassanak a fesztivál hangulatába, akik koruk, vagy egészségi állapotuk miatt nem tudnak részt venni a rendezvényeken. 

Az otthon lakóinak a KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes utánpótlás csoportja standard és latin táncokból összeállított műsorral készült.

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.