Ugrás a tartalomra

Miskolc az Okos Város Szemináriumon

Létrehozva
Miskolc is képviseltette magát a Finn Nagykövetség által szervezett Okos Város Szemináriumon, Budapesten - olvasható a polgármesteri hivatal közleményében.

 

Kép
A finn nagykövet januárban járt Miskolcon. Fotó: Mocsári László

Az eseményre Markku Virri nagykövet január 9-ei, miskolci látogatásán hívta meg a város képviselőit. A finn diplomatát, aki akkor első alkalommal járt Miskolcon, Varga Andrea Klára alpolgármester fogadta. 
Megbeszélésükön szó esett Miskolc folyamatban lévő tizenegy Smart City fejlesztéséről, és arról a két nemzetközi Smart-projektről is, amelyben szintén részt vesz a város.
A csütörtöki, Budapesti tanácskozáson a résztvevők rövid tájékoztatást hallgathattak meg a hazai Smart City-programokról, majd három okosmegoldásokat kínáló finn cég mutatta be tevékenységét. Az előadások után Miskolc város küldöttsége megbeszélést folytatott más hazai, okos-projektekben érdekelt városok képviselőivel, és találkozott a főpolgármester-helyettes Smart-ügyekért felelős tanácsadójával is. 
A tanácskozáson a finn nagykövet jelezte, hogy tavasszal a tervek szerint újra ellátogat majd Miskolcra.

 

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.