Ugrás a tartalomra

Pofon vágta az eladót- bíróság elé állhat

Létrehozva
Garázdaság és könnyű testi sértés gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást az Miskolci Rendőrkapitányság L. Ádám 26 éves helyi lakossal szemben.

A férfi előzetes szóváltást követően tavaly szeptemberben egy miskolci élelmiszerüzletben arcon ütötte és szidalmazta a bolt eladóját, akinek nyolc napon belüli sérülései keletkeztek. A rendőrök a fiatalembert otthonából állították elő a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát és az iratokat átadta az ügyészségnek.
 

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.