Ugrás a tartalomra

Kényszerű lépések a Miskolc Holdingnál

Létrehozva
Csoportos létszámcsökkentés szándékát jelenti be a gazdasági társaság.

A Miskolc Holding Zrt. új vezetése 2019. decemberében átfogó vizsgálatot indított a saját szervezetén belül a folyamatok racionalizálására. Ennek keretében a Miskolc Holding Zrt. Igazgatósága egy új szervezeti és működési szabályzatot fogadott el.  A szervezeti folyamatok áttekintése után megállapítást nyert, hogy egyes területeken a feladatok ellátásához a szükségesnél jóval magasabb a foglalkoztatottak létszáma, valamint több esetben párhuzamosságokat is feltártak.
 
A Miskolc Holding vezetése szerint az elmúlt éveket jellemző nagyvonalú gazdálkodás nem tartható fenn, ezért a jogszabályoknak megfelelően, csoportos létszámcsökkentés szándékát jelenti be a Kormányhivatalnál, melynek létszáma összesen 95 fő. A fizikai állományból 25 főt, a szellemi állományból 70 főt érint majd a létszámcsökkentés.

A Miskolc Holding Zrt vezetése a jogszabályoknak megfelelően az Üzemi Tanáccsal és a munkavállalókkal is ismertette a tervezett intézkedést.

Ez is érdekelhet

Egyre nyáriasabbá válik az időjárás
MiskolcKörnyezet
Derült idővel indul a nap szerdán, de napközben is csak időnként zavarhatják meg gomolyfelhők a napsütést.
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Fotó: Osztie Tibor
Közlekedési információk Miskolcról szerda reggel
MiskolcKörnyezet
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program, amelynek keretében megkezdődött az Avas főútjának teljes körű felújítása.
Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
Éjszakai fürdőzés az Ellipsumban
Csobbanj velünk a nyárba – kerti parti a strandon
MiskolcSzabadidőBulvár
Igazi strandkerti partira és éjszakai fürdőzésre várja az érdeklődőket Miskolctapolcán május 23-án szombaton, az Ellipsum Élmény és Strandfürdő.