Ugrás a tartalomra

Elismerés Lehoczki Lászlónak

Létrehozva
A polgári védelem napja alkalmából Pintér Sándor belügyminiszter a Katasztrófavédelem Önkéntes Támogatásáért Emlékérmet adományozta a Spider Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport vezetőjének. Lehoczki Lászlónak a dunai hajóbalesetben nyújtott kiemelkedő szakmai munkáját és emberi magatartását ismerték el ezzel a kitüntetéssel.

A rendezvényen csaknem negyvenen vettek át elismerést a katasztrófavédelmet támogató tevékenységükért. Lehoczki László most először kapott díjat egyénileg. – Nagyon örülök neki, ez egy erkölcsi elismerés. Az elmúlt egy évben a dunai hajóbalesetben több napon át vettem részt kollégáimmal, Kiskőrösön egy eltűnt fiatalembert kerestünk, valamint Miskolc környékén is számtalanszor segédkeztünk kutyáinkkal eltűnéseknél és vízi baleseteknél. Továbbra is ugyanúgy fogom élni az életemet, mint eddig tettem - fogalmazott.

A megyéből Soltész János, a Kazinc Mentőcsoport, Izsófalvi Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka és Sáfián Ádám, Abaújszántó polgármestere vehette át ugyanezt a díjat.

 

Ez is érdekelhet

A gondoskodás hivatása
MiskolcKultúraBulvár
Több mint három évtizede dolgozik Miskolc egészségügyi ellátórendszerében Illésné Réthi Judit, aki egészségügyi szakápolóként nemcsak szakmai tudásával, hanem emberségével is segíti a rászorulókat. Munkájában a gondoskodás és a személyes odafigyelés mindvégig meghatározó maradt.
Risztov Éva miskolc mirehu
Miskolci kukásnak állt az olimpikon Risztov Éva
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
Risztov Éva olimpiai bajnok úszó hajnalban szállt fel a kukásautóra, Komlóstető utcáin dolgozott a kollégákkal, majd a műszak végén elismerő oklevelet és egy aranyérmet is kapott.
Egyre nyáriasabbá válik az időjárás
MiskolcKörnyezet
Derült idővel indul a nap szerdán, de napközben is csak időnként zavarhatják meg gomolyfelhők a napsütést.
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Fotó: Osztie Tibor
Közlekedési információk Miskolcról szerda reggel
MiskolcKörnyezet
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program, amelynek keretében megkezdődött az Avas főútjának teljes körű felújítása.