A megbeszélésén részt vett többek között Dukai Zoltán, a Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója, igazgatósági tagok, illetve a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatainak vezetői.
Megkezdődött a munka az új vezetőkkel is
Létrehozva
Márciusban több új vezető kezdte meg a munkát a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatainak élén. Szerdán Veres Pál polgármester szakmai értekezleten egyeztetett többek között a cégek vezetőivel.
Ez is érdekelhet
A gondoskodás hivatása
Több mint három évtizede dolgozik Miskolc egészségügyi ellátórendszerében Illésné Réthi Judit, aki egészségügyi szakápolóként nemcsak szakmai tudásával, hanem emberségével is segíti a rászorulókat. Munkájában a gondoskodás és a személyes odafigyelés mindvégig meghatározó maradt.
Miskolci kukásnak állt az olimpikon Risztov Éva
Risztov Éva olimpiai bajnok úszó hajnalban szállt fel a kukásautóra, Komlóstető utcáin dolgozott a kollégákkal, majd a műszak végén elismerő oklevelet és egy aranyérmet is kapott.
Egyre nyáriasabbá válik az időjárás
Derült idővel indul a nap szerdán, de napközben is csak időnként zavarhatják meg gomolyfelhők a napsütést.
Közlekedési információk Miskolcról szerda reggel
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program, amelynek keretében megkezdődött az Avas főútjának teljes körű felújítása.