Ugrás a tartalomra

Regénybe illő 95 év

Létrehozva
Regénybe illő életutat járt be a 95 éves Kontra László, akit születésnapján köszöntöttek a miskolci önkormányzat nevében.
Kép
Simon Gábor önkormányzati képviselő köszöntötte a 95 éves Kontra Lászlót.

– Ha nem lenne a szomszédasszonyom, aki vigyáz rám, talán meg sem érem ezt a kort. Olyan ő nekem, mintha a lányom lenne – mondta Kontra László, aki szerdán töltötte be a 95. életévét. Tasnádi Ádámné csak mosolygott ezen, és beljebb invitálta a vendégeket: dr. Simon Gábort, a Győri kapui körzet önkormányzati képviselőjét és Szomorné Takács Tündét, a polgármesteri hivatal csoportvezetőjét, akik az ünnepelt köszöntésére érkeztek. Kontra László korát meghazudtoló frissességgel fogadta az üdvözlést, és rábólintott Simon Gábor azon felvetésére, hogy öt év múlva is találkozzanak ilyen körben.

Kép
A miskolci polgármesteri hivatal részéről Szomorné Takács Tünde köszöntötte az ünnepeltet.

Kontra László igen regényes életet tudhat maga mögött, amelyből számos emléket idézett fel a vendégeinek. – Bár a látásom és a hallásom már nem az igazi, a memóriámnak semmi baja – jegyezte meg nevetve, majd mesélni kezdett. Alcsúton született, édesapja gépész, édesanyja tanító volt. A második világháborúban orosz hadifogságba került, ahonnan három és fél év után tért haza. Alig volt olyan területe az országnak, ahol ne fordult volna meg: Békéscsabán játszott Puskás Öcsi ellen, feleségét Nyírbátorban ismerte meg, dolgozott sütőipari vezetőként Ózdon, Sátoraljaújhelyen és Miskolcon, de lehúzott csaknem két évtizedet erdőgazdasági felügyelőként is.
– Én süttettem először burgonyás kenyeret az üzemben – idézi fel a különleges emléket. – Azért gondoltam ki ezt, mert ez a fajta kenyér jobbat tesz a gyomornak, könnyebb megemészteni. Abban az évben rossz idő járt a kalászosokra, így francia lisztet kellett használnunk. Jöttek hozzánk akkor francia szakemberek, akiknek nagyon ízlett a krumplis kenyér, adtam is nekik vagy tízet.
Az örök kérdés persze mindig az, hogy mi a hosszú élet titka? – A jó szomszédok és a szép nők – vágja rá azonnal, majd hozzáteszi – Egyszer mondta nekem valaki, hogy aki az asszonytól nem fél, az az Istentől sem fél, és ez nagyon igaz.
Két feleségét, és meglehetősen fiatalon elhunyt fiát is eltemette, ám szinte új családra lelt szomszédainál, akikkel mintegy 40 éve élnek egymás mellett. Az első pillanattól kezdve segítik egymást, és abban bíznak, hogy ezt még hosszú ideig megtehetik.

Kép
Torta nélkül nincs köszöntés.

Ez is érdekelhet

A gondoskodás hivatása
MiskolcKultúraBulvár
Több mint három évtizede dolgozik Miskolc egészségügyi ellátórendszerében Illésné Réthi Judit, aki egészségügyi szakápolóként nemcsak szakmai tudásával, hanem emberségével is segíti a rászorulókat. Munkájában a gondoskodás és a személyes odafigyelés mindvégig meghatározó maradt.
Risztov Éva miskolc mirehu
Miskolci kukásnak állt az olimpikon Risztov Éva
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
Risztov Éva olimpiai bajnok úszó hajnalban szállt fel a kukásautóra, Komlóstető utcáin dolgozott a kollégákkal, majd a műszak végén elismerő oklevelet és egy aranyérmet is kapott.
Egyre nyáriasabbá válik az időjárás
MiskolcKörnyezet
Derült idővel indul a nap szerdán, de napközben is csak időnként zavarhatják meg gomolyfelhők a napsütést.
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Fotó: Osztie Tibor
Közlekedési információk Miskolcról szerda reggel
MiskolcKörnyezet
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program, amelynek keretében megkezdődött az Avas főútjának teljes körű felújítása.