Ugrás a tartalomra

Szaúd-Arábia, Algéria, és Egyiptom nagyköveteit fogadta Miskolc polgármestere

Létrehozva
A kapcsolatok erősítéséről és gazdaságfejlesztési lehetőségekről is egyeztetett Veres Pál, Miskolc polgármestere Mohammed Almatrafival, Szaúd-Arábia nagykövetével, az Arab Nagykövetek Tanácsának Elnökével, Ashraf Mohieldin Elmoafival, Egyiptom, és Ali Mokranival, Algéria nagykövetével.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Az algériai külképviseleti vezető a találkozón kiemelte, hogy jelenleg is 13 algériai diák tanul a Miskolci Egyetemen, de ezen túl is örömmel üdvözölne szorosabb partnerséget Miskolc és egy algériai város között.

Kép

Veres Pál a megbeszélésen szólt arról, hogy a gazdaságfejlesztés mellett nagy lehetőség rejlik Miskolc számára a turizmusban is, majd Várnai Beáta, a Miskolc Holding gazdaságfejlesztési igazgatója ismertette az itt letelepedő cégek számára nyújtott egyablakos ügyintézési lehetőségeket, szót ejtve a város ipari parkjairól és a vállalkozások igényeihez igazított munkaerőképzésről is. A nagykövetek kérésére Miskolc város vezetése a jövőben is informálni fogja majd a diplomatákat a város gazdaságfejlesztési és befektetés-ösztönző intézkedéseiről.

Ez is érdekelhet

A gondoskodás hivatása
MiskolcKultúraBulvár
Több mint három évtizede dolgozik Miskolc egészségügyi ellátórendszerében Illésné Réthi Judit, aki egészségügyi szakápolóként nemcsak szakmai tudásával, hanem emberségével is segíti a rászorulókat. Munkájában a gondoskodás és a személyes odafigyelés mindvégig meghatározó maradt.
Risztov Éva miskolc mirehu
Miskolci kukásnak állt az olimpikon Risztov Éva
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
Risztov Éva olimpiai bajnok úszó hajnalban szállt fel a kukásautóra, Komlóstető utcáin dolgozott a kollégákkal, majd a műszak végén elismerő oklevelet és egy aranyérmet is kapott.
Egyre nyáriasabbá válik az időjárás
MiskolcKörnyezet
Derült idővel indul a nap szerdán, de napközben is csak időnként zavarhatják meg gomolyfelhők a napsütést.
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Fotó: Osztie Tibor
Közlekedési információk Miskolcról szerda reggel
MiskolcKörnyezet
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program, amelynek keretében megkezdődött az Avas főútjának teljes körű felújítása.