Ugrás a tartalomra

Ásványok minden mennyiségben Miskolcon

Létrehozva
Aranymosás, óriáscápa és természetesen rengeteg ásvány, bemutatók és programok várták az érdeklődőket az idei Miskolci Nemzetközi Ásványfesztiválon.

A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara, a Herman Ottó Múzeum Ásványtára és a University Sportmarketing kft. szervezésében idén 38. alkalommal rendezték meg a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivált a Miskolci Egyetemen. Ez Közép-Európa egyik legjelentősebb ilyen jellegű rendezvénye.

A fesztiválon több mint száz hazai és külföldi kiállító közel 300 asztalon mutatta be a természet élettelen csodáit: ásványokat, drágaköveket és ősmaradványokat. A nyers köveken kívül feldolgozott formában ékszereket, dísztárgyakat, amuletteket is számos asztalnál láthattunk. 

Preview Image
Mocsári László képgalériája!

A rendezvény jelentőségét nemcsak a kiállítók 100 feletti és a látogatók 6-7 ezres létszáma jelzi, hanem az a tény is, hogy évenként a börzéhez más és más rendezvények társulnak. Ezek között mindig vannak reprezentatív, tematikus kiállítások, illetve tudományos és népszerűsítő előadások, sőt esetenként, mint most is, egésznapos előadóülések.

Kép

A gyerekeknek szóló föltudományi játszóház interaktív módon ízelítőt adott a Műszaki Földtudományi Kar a különböző tanszékeinek a munkájából is. Az érdeklődők kipróbálhatták az aranymosást, különböző ásványokkal, kőzetekkel ismerkedhettek meg, részt vehettek geofizikai mérésben, illetve eljárástechnikai, hidrogeológiai és régészeti bemutatón is. Külön előadásokon mutatták be az idei év ásványát, a színpompás turmalint, illetve az év ősmaradványát, a Megalodont.

Kép

 

Ez is érdekelhet

Színarany hétvégét zártak
MiskolcSportSzabadidőBulvár
Ezüst-, arany- és első helyezésekkel tért haza a Limited Dance Academy négy csapata Budapestről. A miskolci táncosok a Basic Dance Cup országos hiphop-versenyen vettek részt.
A gondoskodás hivatása
MiskolcKultúraBulvár
Több mint három évtizede dolgozik Miskolc egészségügyi ellátórendszerében Illésné Réthi Judit, aki egészségügyi szakápolóként nemcsak szakmai tudásával, hanem emberségével is segíti a rászorulókat. Munkájában a gondoskodás és a személyes odafigyelés mindvégig meghatározó maradt.
Risztov Éva miskolc mirehu
Miskolci kukásnak állt az olimpikon Risztov Éva
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
Risztov Éva olimpiai bajnok úszó hajnalban szállt fel a kukásautóra, Komlóstető utcáin dolgozott a kollégákkal, majd a műszak végén elismerő oklevelet és egy aranyérmet is kapott.
Egyre nyáriasabbá válik az időjárás
MiskolcKörnyezet
Derült idővel indul a nap szerdán, de napközben is csak időnként zavarhatják meg gomolyfelhők a napsütést.